Bemutatkozik Bugacfilc

Ígértem Nektek sok újdonságot és kedvességet, így ezt a hetet egy új sorozattal kezdjük, 

Ismerd meg az ajándékod készítőjét címmel, amely minden alkalommal játékkal lesz összekapcsolva. 

Mostantól minden héten bemutatok Nektek egy kézművest, akinek a kézzel és szeretettel készült termékei megtalálhatóak a Kedves Pöttyösben és akik külön erre az alkalomra készítenek majd egy-egy megnyerhető kézműves ajándékot. 

Célom, hogy jobban megismerjétek az alkotót, hogy lássátok, az ajándék, amit nálunk megvásároltok, kihez köthető, mi a története és merre tart az útja. Továbbra is célom minőségi kézműves termékeket forgalmazni, nem szeretnék beállni a sorba és tömegtermékeket árulni, mert én tudom, hogy mennyivel értékesebbek ezek az ajándékok és szeretném, ha ebben a felgyorsult, egyre ridegebb és felszínesebb világban jobban oda figyelnénk az értékekre, a lélekre és a minőségre.


Az első kézműves, akit ma megismerhettek Demeterné Kállai Tünde, azaz Bugacfilc, aki filcből készít csodás kedves kis csatokat, csattartókat, filcdíszeket és még sok kis kedvességet, amelyek színeivel és játékosságaival belopják magukat az emberek szívébe.
Tündit még a lányaink ovijából ismerem, lassan 10 év tart a barátságunk és egy nagyon kedves, érzékeny, melegszívű alkotót ismertem meg benne, akire ráfér még a bátorítás, mert talán önmaga sem hiszi el, hogy mennyire tehetséges! Én hiszek benne, szeretem az általa készült termékeket és bátorítom évek óta, hogy alkosson, tervezzen és valósítsa meg az álmait, mert a munkáin érződik a szeretet. A kislányok szívesen viselik a hajukban a Bugacfilc csatokat, de a csattartók is nagyon szépek és praktikusak és persze mindegyikük személyre szabhatóak. 
Én már több alkalommal rendeltem tőle kézzel varrt díszeket. A karácsonyfánkat évek óta az általa készített díszek teszik egyedivé és oly kedvessé, de a lányaim is kaptak már tőle csatokat, csattartókat és anyukámnak is készített már hímzőkeretre csodás filcdíszes képet, így munkáit bátran ajánlom azoknak, akik vágynak még valami gyermeki kedvességre az otthonukba. Díszei mesések, ajánlom minden széplelkűnek és azoknak, akik nem az átlagosat keresik, hanem azt, amin érződik, hogy lelke van. :)

Fogadjátok szeretettel Tündi bemutatkozását és játszatok vele/velünk a facebook oldalunkon.

........................................................................................................................................................

Demeter Bálintné Tünde vagyok, szakmámat tekintve gépészmérnök. Gyermekeim születése előtt mérnökként is dolgoztam, de a gyes letelte után továbbra is otthon maradtam. Természetesen egy idő után szükségét éreztem, hogy a házimunkán kívül mással is foglalkozzak, létrehozzak valami maradandót.


Mindig is szerettem "kreatívkodni" nagymamám és anyukám nyomdokaiba lépve kipróbáltam a hímzést, majd a keresztszemes hímzést, goblenezést, dekupázsolást.

Férjem néhány évvel ezelőtt külföldi útjáról kézműves újságokat hozott nekem, és szinte természetes volt, hogy készítek a látottak alapján valami szépet. Először karácsonyfa díszekkel próbálkoztam, ami ismerőseim körében sikert aratott, buzdításuk nyomán egyre több ötletemet valósítottam meg, és már nem csak saját örömömre varrogattam, hanem eladásra is kínáltam saját tervezésű díszeimet.

Az évek során varrtam húsvéti díszeket, gyűrűtartókat, hímzőkeretes díszeket, kulcstartókat.
Ma már inkább hajcsatokat és csattartókat készítek kislányoknak, gyerekbarát filcből, természetes alapanyagokból.
Visszajelzés:
"Sokféle csatot kipróbáltunk, mert növesztjük a lányka haját, és egyedül a te csatjaid válnak be. Tartósak, nem mennek szét (pedig többször sikerült már véletlenül kimosnom is őket) és nem csúsznak ki a vékonyka hajából.
És hát azt mondanom sem kell neked, hogy mindezek mellett a legszebbek is!"

Oldala: https://www.facebook.com/Bugacfilc/








Ezt a csatot nyerhetitek meg majd a fecabook játékunkon:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Figyelj Ránk!

Pöttyös Karácsony

Gubanc Gabi